A WWE minden évben négyszer, minden negyedév végén felrakja a Corporate oldalára azokat a gazdasági és marketing információkat, amelyek tényekként és statisztikaként határozzák meg a szervezet elmúlt három hónapját. Nos, most 2020-ban is ez történt, sőt már másodszor (vagyis a januárival együtt harmadszor) és ebben a jelentésben rengeteg-rengeteg információ került ki, hogy számszakilag mi-hogy történt az elmúlt időszakban. Foglaljuk össze ezt!
A WWE tehát jól viselte összességében az előző negyed évet, a bevételek magasak voltak, szemben a kevés kiadással. 020 második negyedévében a nettó bevétele a WWE-nek 223,4 millió dollár volt. Ha a kiadásokat is megnézzük és az adókat is levonjuk, a nettó jövedelme a szervezetnek 43,8 millió dollárra rúg. Tehát magyarul: A WWE az elmúlt 3 hónapban több, mint 40 millió amerikai Dollárnyi bevételt termelt, ez csaknem 12 MILLIÁRD (!!!) Forint. A WWE értéke pedig, ha hiszünk a számításoknak, és pedig miért ne hinnénk: 2020 végére (vagy tán már most is?) eléri az 1 MILLIÁRD Dollárt. ez pedig 300 MILLIÁRD Forint.
Konszolidálás és pénzügyek
- A WWE bevételei 2019 második negyedévhez képest képest csökkentek, 268,9 millió dollárról 223,4 millió dollárra.
- A működési jövedelem viszont 17,1 millió dollárról növekedett 55,7 millió dollárra, ez a kevés költekezésre vezethető vissza. (A house show biznisz leállt.)
Ez azt jelenti, hogy a WWE még a koronavírus időszakában is tudta "halmozni magába a pénzt", hála a befektetéseknek.
WWE Network
- A WWE június elsején jelentette be, hogy a Network ingyenes verziója megjelenik, amely felszabadítja a WWE tartalomkönyvtárának egy részét annak érdekében, hogy az összes rajongó számára elérhetővé tegye a közvetlen fogyasztói streaming szolgáltatások egy részét. A platform lehetővé teszi új funkciók bevezetését az idő múlásával, ideértve az ingyenes és a prémium szintű felületeket, valamint a tartalom lokalizálását több nyelven is.
- Az előző negyedévben is több tíz órányi csak a Networkre érkező tartalom készült.
- A WWE Network átlagos előfizetőinek száma 1,66 millióra csökkent.
- A digitális videomegtekintések 9,9 milliárdra növekedtek, ami rekordnak mondható. A megtekintett órák száma pedig 374 millióra növekedett a digitális és szociális média platformokon keresztül.
A WWE Network sikerességének tendenciája a koronavírus-járvány ideje alatt tehát veszített a pályájából, de még mindig nyereséges volt.
Showműsorok és koncepcióik
- A nézettségi mutatók alapján folytatódott a tendencia, miszerint a WWE a televíziós nézettség szempontjából kudarcos negyedévet tudhatott maga mögött, de az internetes platformokon és közösségi oldalakon szárnyal.
- A médiából érkező összes bevétel 200,1 millió dollár volt, a 2019. év második negyedévében szerzett 197 millió dollárral szemben.
- A RAW, a SmackDown és az NXT nézettsége romlott, a járványidőszak alatt átlagosan közel egymillió nézőt vesztettek a műsorok. Live event/house show biznisz a korlátozások miatt nem volt.
Mennyi az annyi?
A WWE tehát jól viselte összességében az előző negyed évet, a bevételek magasak voltak, szemben a kevés kiadással. 020 második negyedévében a nettó bevétele a WWE-nek 223,4 millió dollár volt. Ha a kiadásokat is megnézzük és az adókat is levonjuk, a nettó jövedelme a szervezetnek 43,8 millió dollárra rúg. Tehát magyarul: A WWE az elmúlt 3 hónapban több, mint 40 millió amerikai Dollárnyi bevételt termelt, ez csaknem 12 MILLIÁRD (!!!) Forint. A WWE értéke pedig, ha hiszünk a számításoknak, és pedig miért ne hinnénk: 2020 végére (vagy tán már most is?) eléri az 1 MILLIÁRD Dollárt. ez pedig 300 MILLIÁRD Forint.
Tehát kimondhatjuk, hogy a WWE nemhogy talicskákban, de teherautókkal hordja magához a pénzhegyeket, és pont ezek miatt a pénzek miatt lesz még sokáig, hacsak nem örökre a wrestlingvilág első számú szervezete. A jelentés bővebben, és angolul a WWE oldalán ide kattintva tekinthető meg.




Megjegyzések
Megjegyzés küldése