Most, amikor elkezdtem írni ezt a cikket, még magam sem tudtam, mit hozok ki belőle, vagy hogy miről is fog szólni az iromány. Néha nehéz dolga van az embernek, aki bármiféle írást is akar publikálni, de muszáj felvenni a tempót. Most is ezt teszem, ugyanis ma a WWE talán második legnagyobb múltú övét, annak történelmét szeretném nektek kifejteni. Ez az öv az Interkontinentális Bajnoki Cím, aminek hatalmas múltja van a bizniszben. Kezdjük!
A bajnoki cím történetének kezdete eléggé rejtélyes, mondhatni misztikus. A história szerint Pat Patterson, aki WWF North American Heavyweight Champion volt akkoriban, egyesítette 1979. szeptember elsején az övét a South American Heavyweight bajnoki címmel, mégpedig nem is máshol, mint Brazíliában, Rio de Janeiro-ban egy bajnoki torna keretein belül. Mint később kiderült, maga a South American Heavyweight Championship, és a bajnoki torna is teljesen kitalált volt. Magyarul nem volt semmilyen egyesítő öv, se tournament, ettől függetlenül Pat Patterson lett az első IC bajnok. (Egyébként ezt az egész kamu tornát megelőzte egy valós ütközet a NAHC-ért, ahol Pennsylvania államban Patterson Ted DiBiase-t győzte le még az év júniusában.)
Az öv az első éveiben többször cserét gazdát, többnyire house showkon. A bajnoki cím az első tíz esztendejében olyan nevekhez került, mint Pedro Morales, Tito Santana, Randy Savage, Ricky Steamboat, vagy Ultimate Warrior. A cím már ezekben az időkben kezdte kialakítani azt a jellegét, hogy ez gyakorlatilag egy ugródeszka a fő bajnoki címhez. Ha itt megbukik a címmel egy szupersztár, nem jut feljebb, ha sikeres lesz vele, a fő bajnoki öv válhat a céllá számára.
A 90-es években jött a New Generation éra, és ezzel együtt a bizniszbe a "kisebb birkózók is egyre jobban beköltöztek". A kicsi, 190 centiméternél alacsonyabb embereknek a korszellemnek köszönhetően nem adatott meg, nem adódhatott meg a főöv, ezért sokaknak, rengeteg szupersztárnak az IC cím vált céljává. Ebből születhetett meg a 2018-ig egyetlen eset, amikor 1992-ben egy Intercontinental Championshipért folyó küzdelem volt a main event egy PPV-n (SummerSlam). Szintúgy a 21. század utolsó évtizedében egy másik ismertetőjegye is kialakult a címnek: A mid-card övek közül az IC cím vált azzá, ami inkább különleges meccstípusokban gazdagabb volt a többi övnél: Gazdát váltott Ladder, Special Guest Referee, Winner Takes all és Good Housekeeping mérkőzéseken is. 1999-ben Chyna lett az első, és mindmáig egyetlen nő, aki megszerezte a címet.
2001-ben, miután a WCW övei a cég megvétele után a szervezethez kerültek, egyesültek a WWE (akkor WWF) öveivel. Az IC bajnoki címmel is ez volt a helyzet. 2002-ben a brand split során a bajnoki öv a RAW-ra került, ahol úgymond mozgalmas éve volt. Először a European bajnoki címmel, majd a Hardcore övvel egyesült. Később maga az Intercontinental Championship is egyesült, mégpedig Kane és Triple H által, akik a WHC címmel egyesítették az övet: A bajnok Triple H lett. A címet 2003-ban reaktiválták újra, 2009-ig a RAW-n, ez után a SmackDown-on cserélt gazdát.
Az elmúlt évtized a többihez képest "nyugodtabban telt" a bajnoki öv szemszögéből.
A címet 86 különböző szupersztár szerezhette meg az évek során, legtöbbször ez Chris Jericho-nak sikerült, szám szerint kilencszer. A leghosszabb regnálás Honky Tonk Man-hez, a legrövidebb Dean Douglas-hez köthető, előbbi 454 nap, utóbbi kevesebb, mint 14 perc volt. A legfiatalabb bajnok Jeff Hardy, a legidősebb Ric Flair lehetett, a maguk 23 és 56 évével. Érdekesség, hogy ez volt az első öv, ami megvédésre került Triple Treath meccsen. Jelenleg a címet AJ Styles hordja, június 14-e óta.Az övek közül most az Intercontinental címet mutattam be. Remélem jó olvasmány volt, és hogy véltetek benne érdekességeket felfedezni. Hamarosan találkozunk, addig is kövessétek az oldalt Facebookon, és ajánljátok ismerőseiteknek, barátaitoknak! Sziasztok!




Megjegyzések
Megjegyzés küldése