A Montreal Screwjob - 2. rész

Bret Hart a történések középpontjában
A mérkőzés tizedik percében megjött Vince McMahon, Triple H és Slaughter őrmester kíséretében, akik hátvédként funkcionáltak., azért voltak ott, hogy ha a Hart család tagjai elvesztenék a fejüket, ne verjék meg Michaelst. Bret Hart valószínűleg már ekkor sejtette, mi fog történni. A meccs 12. percénél HBK befogadta a kanadait a mozdulatába, majd 12 perc és 15 másodpercénél Vince leordította az időmérőt, hogy üsse le a gongot. Bret pedig másodperceken belül realizálta: Átverték.

Megszólalt a zene, és mielőtt Hart megfordíthatta volna a mozdulatot, Shawnnak sikerült kijönnie a fogásból. Gyakorlatilag meg is kérdezte Harttól: Miért állította meg a meccset Vince? HBK úgy téve, mint aki ideges, és erről semmit nem tud, kijött a ringből, elvette az övet az időmérőktől, majd HHH-ék kíséretében elhagyta az arénát. Az adás lezárult, a műsort gyakorlatilag gyorsan lekeverték.

Bret Hart megy a családjához a 97-es Survivor Series után
Múltkor összefoglaltam a pankráció történelmének legellentmondásosabb estéjéig vezető folyamatokat, és azt, hogy miért volt szükség a cselre, amellyel Vince McMahonék meg tudták óvni az övüket és a becsületeket a cégnek és saját magának első körben Bret Hart, másodkörben a WCW ellen. A mai napon az este további részét fogom nyomon követni, illetve azt, hogyan változott meg a kanadai élete az eset után, valamint hogy work volt-e, azaz meg volt-e rendezve a Montreal Screwjob? Folytassuk!

Az izzó levegő estéje

A show utáni momentumok
Bret Hart, miután leköpte a felettesét, valamint Shawn Michaelsék kimentek az arénából, vissza a fekete függöny túlsó oldalára, a WCW betűit rajzolta a kamerákba, majd nemes egyszerűséggel szétverte a kommentátori asztalt. Pár percre a Screwjob után pedig kijött a Hart családból Owen és Neidhart is. A közönség már nem láthatta az est további részt, bár a történések itt még korántsem fejeződtek be. Hebner bíró a testvére járó motorú autójával gyakorlatilag elmenekült a helyszínről, ám az események főbb szereplői rajta kívül Montreaálban maradtak. Az öltözőbe Hartot már a családja kísérte, ahol HBK várta őt. 
- Shawn, te tudtál erről? 
- Kib@szott ötlet, talán nincs helye a kib@szott tanúimnak, én tiszta vagyok az ügyben, Isten a tanúm rá! {...}
Vince McMahon monoklival megy az autója felé
A kamerásokat kiküldték az öltözőből ahol Bret természetesen ideges volt, amikor szembe találta magát Vince McMahonnel. Ekkor a hiedelmek szerint azt mondta a főnökének, hogy elmegy zuhanyozni, és ha itt találja, akkor beveri a képét. És Vince McMahon nem ment el, talán becsületére legyen mondva, tudta, hogy ennyi fájdalom kijár neki. Mr. McMahon ott maradt, és a következő felvett képkockákon már az látszik, hogy egy hatalmas monoklival megy a kocsija felé.

E szituációk után és közben Bret Hart felesége, Julie ordítozott Triple H-ékkel, arról, hogy szerinte az elejétől kezdve tudtak a dolgokról. Bret felöltözött, és elhagyta a helyszínt a családja kíséretében. 

A Screwjob másnapjai

Az estét követően Bret Hart többet nem szerepelt a WWE műsorain, egészen a 2005-ös Hall Of Fame beavatásáig. Shawn Michaelsé lett tehát a WWF Championship is a meglévő European bajnoki cím mellé, és folytatódott a DX bajnoki regnálása és egyeduralma a Wrestlemania XIV-ig. A Survivor Series utáni RAW-n pedig a félig megszületett "gonosz főnök" karakterből Mr. McMahon, az Attitude Era legnagyobb heelje, és az a karakter, akivel talán később a WWF meg tudta verni a WCW-t nézettség terén. A hétfő esti adáson, Jim Rossnak adta le a legendás promót, amelyben arra reflektált, hogy ki ő szívatta meg Bretet. Nos, a főnök szerint nem saját maga, hanem maga Bret: 
"Bret screwed Bret."
"That’s something I would have never ever expected from Bret, because he’s known somewhat as a traditionalist in this business. It would have never crossed my mind that Bret wouldn’t want to show the right amount of respect to the superstars that helped make him and the organization that helped make him what he is today. I know that was Bret’s decision. Bret screwed Bret."
Az esetet követően minden WWF dolgozó egyet kényszerült érteni a döntéssel, azzal, hogy itt most a cég érdekeit képviselő szívatás történt, ám 2 pankrátor ezt nem így látta. Két szupersztár volt az, aki az eset után kilépett a szervezetből. Az egyik Mick Foley, aki állítása szerint "nem tudta elviselni, hogy ilyen eset megtörténhetett", a másik Owen Hart, akinek kötelessége volt a testvére miatt elhagynia a bizniszt. Előbbi már másnap visszajött, mert belátta, hogy Bret helyzete nem lesz jobb, ha ő kilép, Owen meg szintúgy egy hónapon belül a szervezetnél volt, ugyanezen okok miatt.  

A WWF főbb történései az esetet követően

Shawn Michaels sérülése
A WWF a biznisz történelmének talán legnagyobb ellentmondásosságát követően elkezdett szépen fokozatosan, majd rohamléptekkel újra a csúcsra jutni. Elindult az Attitude Era 1997 decemberében. A nézettségi háborúban, amit eddig, 1998-ig a WCW vezetett, a Titán szépen lassan újra az első helyre tért vissza a számversenyben. A WWF Austinnal, Rockkal, valamint Triple H-el újra a csúcsra jutott. Shawn Michaels karrierje azonban nem alakult ilyen jól. 1998-ban a Royal Rumble-ön egy Taker elleni koporsós mérkőzésen súlyos hátsérüléseket szenvedett, amitől 2002-ig, azaz 4 hosszú évig vissza kellett vonulnia a pankrációtól. HBK egyébként ebben az időben súlyos gyógyszer- és drogfüggőségben szenvedett, gyakran kiütve feküdt Vince McMahon irodájában a RAW-k alatt. 

Később a nézettségi versenyben a WWF gyakorlatilag kiütéses győzelmet aratott a WCW felett, és 2001-re eladásra is került a cég. HBK ebből kimaradt, de a kor nagy sztárjai újra népszerűvé tették a Titánt. 

Bret Hart élete az esetet követően

A békülés pillanatai: 2010
A kanadai szupersztár karrierje a gála után kettétört. Testvére másfél évvel később - mint tudjuk - tragikus módon életét vesztette egy baleset során. 2000-ben Bret Hart Goldberggel mérkőzött meg, amely mérkőzésen egy rúgást követően olyan szintű agyrázkódást kapott, hogy vissza kellett vonulnia a wrestlingtől. 2002-ben feleségétől elvált, és egy motorbalesetet követően, amikor fel akart állni, agyvérzést kapott. A kórházban először Vince hívta fel őt telefonon, aki egy rögtönzött motivációs beszédben megígérte a kanadainak, hogy az öröksége rendben lesz. Bretet 2005-ben beavatták a Hall Of Fame-be, majd 2010-ben egyenes adásban békült ki HBK-vel, majd a backstageben Vince McMahonnel is. 2016-ban Bretnél prosztatarákot diagnosztizáltak, amiből mára felépült. 

Work volt-e a Montreal Screwjob?

Sokan sokféleképpen vélekednek a történésekről, bizonyítékokat hoznak fel a kétkedők napról napra, hogy az eset csak megrendezett volt-e, és Hart valójában beépített ember volt-e a WWF-nél. Nos, ez nem igaz, még a Wrestling With Shadows-os DVD-vel együtt sem. (Bret éppen a WWS filmjét készítette, amiben a fő téma maga a Survivor Series lett, és a Screwjob. Bret a DVD-n beszél arról az esemény előtt, hogy tart egy esetleges szívatástól.) A kanadai élete nem tört volna ketté, ha az eset megrendezett lett volna. Röviden és tömören tehát: A Screwjob nem volt megrendezett, nem volt work.
Köszönöm, hogyha velem tartottatok az események felidézése során, és remélem már ti is többet tudtok a montreali incidensről, amely az 1997-es Survivor Series gálán történt, és amely a WWF és Bret Hart további létét is meghatározta. Találkozunk hamarosan, sziasztok!

Megjegyzések