Szubjektív #1 - Mi a wrestling igazi lényege?

Normális esetben objektívem szoktam a professzionális pankráció apróbb szegleteiről, azoknak részletes elemzéséről írni. Ám tegnap vetődött fel bennem az a gondolat, hogy netán hogyan lehet a laikusoknak is elmagyarázni, hogy miért is JÓ ez a műfaj, és hogyan lehet nekik elmagyarázni, hogy ez az egész nem arról szól, hogy 2 idióta beolajozott szteroidbarom rongálja magát egy tákolmány arénában az amcsik szórakoztatására. Szubjektíven kezdjük!


Elsőként talán azt célszerű figyelembe venni, hogy a társadalomszórakoztatás szerves formáját képezte a műfaj már a korai évek Görögországában is. A gladiátorjátékok is erre a sportszórakoztatási formára épültek. Ha csak a modern kori pankráció eredettörténetét keressük, már annak is évszázados hagyományai vannak a világban, kezdve a cirkuszi társulatok erőembereitől egészen az első George Hackenschmidt vs Frank Gotch mérkőzésig. Tehát ez a műfaj, az entertaining biznisz ősi hagyományt képez az amerikai társadalmakban, de akár az angolszász területek Catch as Cath can stílusának kifejlődése is hosszú-hosszú időkre nyúlik vissza. A mexikói társadalmakban a Lucha Libre, mint pankrációs irányvonal ottani tradíciónak számít, csakúgy, mint Japánban és Ázsia egyes szigetein az ottani stílusok.

Az előbbi mondandómban nem tértem rá Magyarországra. A magyar pankráció hosszabb múltra tekinthet vissza, mint azt sokan gondolnánk. Már a világháború előtti időkben is rendeztek Budapesten magas kaliberű mérkőzéseket, és már az 1930-as évekből vannak feljegyzéseink a magyar pezsgő pankrációs életről. Az Osztrák-Magyar Monarchiában és a későbbi Trianon utáni időkben születtek olyan legendás nevek, mint Virág Ede, Szabó Sándor, Wéber Árpád vagy éppen Farkas Vilmos. Ám talán a legnagyobb név a magyar pankrációban Tisza Lajos, azaz a legendás NWA bajnok Lou Thesz. A II. világháború utáni időkben a wrestling műfaj gyakorlatilag kihalt Magyarországon, legutóbb az internet megjelenésével és a HCW megalakulásával indult be a folyamat megint. A magyar televíziócsatornákon már a 90-es évek elején megjelent a pankráció a Telesporton, később az RTL II-n követhették a nézők a pankrációs eseményeket, majd az Eurosportos és a Viasat6-os csatorna következett. Jelenleg a WWE az Aréna4-en fut.

Most viszont térjünk rá arra, hogy mi is ez a műfaj, és mit lehet benne szeretni és nem szeretni. Egyébként a továbbiakban a gondolataim papírra vetésének segítője volt a Szorító Podcast csapata, az egyetlen értelmes magyar podcast 2 "wrestlingtörténész" tagja, Bártfi és a Doktor.(https://www.youtube.com/channel/UCNtkt0jwD_5MS5MjDRucHgA)

A pankráció soha nem az erőszakról, és soha nem is a fájdalom átadásáról szólt. Aki ebben a tévhitben élt azt ki kell, hogy ábrándítsam, sajnálom. Eleve kezdjük ott, hogy a pankrációban nem mérkőzések, hanem sztorik, történetek fontosak, amiken belül vannak a meccsek. Az egész egy jól felépített színdarab felvonásainak bonyolult rendszere. A WWE, ami a legnagyobb pankrációs cég, gyártja ezeket az úgymond termékeket a legmagasabb színvonalon, ezért a továbbiakban ezzel a szervezettel fogunk foglalkozni. A WWE nem szól másról, mint az érzelmek kiváltásáról. Teljesen mindegy, hogy az pozitív és negatív, az is másodlagos, hogy neked ez tetszik-e vagy sem. Mindegy milyen a reakció, pozitív vagy negatív, az a lényeg, hogy a termék érzelmeket, indulatokat, düht, frusztrációt, megnyugvást, boldogságot vagy örömöt váltson ki belőled, akárcsak egy jó színdarab. 

Most elemezzünk ki röviden vagy kevésbé röviden egy sztorivonalat amelyet teljes mértékben én találtam ki, nyomokban viszont realitást tartalmazhat! Azonban ehhez kellenek szakszavak, amiket használunk a termék nézése során:
  • Storyline/feud/angle: Maga a történet, ami lefedi a sztori elkezdését és a lezáró meccset is. A pankrátorok indulatból mérkőznek meg, akkor jó egy meccs, ha a küzdő feleknek vannak céljaik, természetesen azon túl, illetőleg azon belül, hogy meg akarják nyerni az összecsapást.
  • Face: A jó karakter a történetekben, aki mindig valami igaz dologért küzd, például Amerikáért, vagy a rosszak cselekedeteinek megbosszulásáért.
  • Heel: a gonosz szereplő a sztoriban, az ember, aki csalni próbál, és nem néz más, mint hogy a hatalom, például egy bajnoki öv nála legyen, ezt akár a leggonoszabb módszerekkel is megpróbálja elérni.
  • Heel turn/face turn: A pankrátor átáll a rossz, illetőleg a jó oldalra egy feud közben, vagy egy meccs után, igazából bármikor.
  • Heti adás: Kettő, illetve lassan 3 műsor az, amit a WWE heti rendszerességgel a televízióban sugároz. Ez a hétfő esti RAW, ami 1993 óta van műsoron, ezzel a legrégebbi amerikai hetente jelentkező sorozat, a szerdai NXT, ahol gyakorlatilag az utánpótlás-képzés zajlik, illetve a pénteki SmackDown, amit 1999 óta sugároz a cég. A heti adások mellett vannak house showk, live eventek, amiket pl. egy európai turné alkalmával rendeznek meg helyi közönségnek.
  • PPV/Pay-Per-View: Ezek a különleges gálák általában vasárnaponként zajlanak. Itt érik el a feudok a csúcspontot, ide futnak ki a sztorik, és itt történnek a legnagyobb mérkőzések. A PPV királya a Wrestlemania, amelyet minden évben egyszer, 1985 óta tart a WWE. 
  • Segment, Promo: Ezekben a rövid beszédekben alakítják ki a felek a történetüket, nem ritka, hogy a szócsata végén bunyóba torkollik az amúgy sem nyugost beszélgetés.
  • Singles Match: Sima mérkőzés, 2 ember küzd meg egymással hagyományos szabályrendszerben, kiszámolás, diszkvalifikáció van, kiütés, TKO tusnak számít a mérkőzésekben.
  • Akik az előbbiekben véltek felfedezni valót, azoknak ajánlom a Pankráció.com-nak a Wrestling Szótár aloldalát is!
Tehát vegyünk például három birkózót, az egyik az a PG (mai, modern, családbarát) éra kedvence, John Cena (képen jobb oldalt), aki a feudban a face, azaz a jó szerepet fogja betölteni, a másik a PG éra alapvető heelje Randy Orton (középen), aki a sztori szempontjából kezdetben a face, aztán később a gonosz karakter, a heel lesz. Mivel jelen esetben a gonosz Randy Orton egy hataloméhes undok görény (még egyszer mondom, ez egy példa!), ezért Triple H (bal oldalt), a szintén gonosz főnök támogatását élvezi. Most vegyünk végig egy feudot 12 hétben, aminek a végén TE is meg fogod érteni, hogy mi a jó a wrestlingben!
1. hét.
A bajnoki cím, pl. a WWE Championship John Cenánál van, aki a Wrestlemanián egy gonosz birkózótól vette el, és hatalmas ünneplés után vagyunk. A RAW-n main eventjében (értsd: Show végi segment/meccs, amit a crowd, azaz a közönség a legjobban vár) John Cena mond köszönőbeszédet. amiért a közönség szurkolt neki az előző esti nagy gálán. Kimegy, kicsit ünnepelteti magát, ám ekkor bejön Randy Orton, aki látszólag gratulálni akar Cenának. Ez meg is történik, közösen ünnepelnek, amikor is a semmiből Randy Orton kioszt egy RKO-t (befejező mozdulatot, finishert) az ellenfelének. Az adás azzal zárul, hogy a heel Orton felemeli jövendőbeli ellenfele bajnoki címét.

2. hét.
Cena bejön az arénába, majd megkérdi Randy Ortont, hogy mire volt ez jó a múlt héten. Randy sem tétovázik, bejön, és elkezdi a mondandóját, ami természetesen, mint ahogyan azt egy jó heeltől elvárjuk, kamu, miszerint Cena már nem ugyanaz az ember, és csak a pénzért dolgozik, a bajnoki öv neki már nem jelent semmit, ezért Randy közli, hogy addig fogja terrorizálni a társát, amíg nála nem lesz a cím. Cena nemet mond egy későbbi mérkőzésükre, és távozik, ám ma még meg kell védenie a címét a szintén heel JBL ellen. 

A meccs az adás main eventje, a mérkőzés pedig egy No DQ meccs, azaz nincs a meccsen diszkvalifikáció, magyarul bezavarást várhatunk. John Cena JBL lábát gyengíti, hiszen tudja, hogy az a gyenge pontja. Cena bevinné a befejező mozdulatát, angolul finisherét, ám ekkor a semmiből megjön Randy Orton, aki elkezdi letámadni Cenát... A face bajnok (champion) még tudja kontrollálni a heel-ek támadását, ám ekkor megjelenik az amúgy sem igazságos Triple H, aki egy pedigree-t ad (Triple H finishere/befejező mozdulata) Cenának. Angolul interfery van, vagyis bezavarás. Ám Cena segítségére érkezik egy face, Daniel Bryan, hogy kimentse a túlerőből a bajnokot. Nagy nehezen John Cena beadja az Attitude Adjusment finisherét, és nyer. 

3. hét.
Triple H jön ki aki kihívja John Cenát, ám Cena nem érkezik. Triple H határozottan figyelmezteti a bajnokot, hogyha nem jön, annak következményei lesznek, el lesz véve Cenától a bajnoki öv. Cena továbbra sem jön, ezért Triple H közli, hogy az adás main eventje egy Randy Orton VS (igazából akárki) lesz a WWE Championshipért. A mérkőzést, ahogy arra számítani lehetett Randy Orton nyerte. Tehát most az este után ő a bajnok. Érdekes, hogy Cena nem tudjuk hol van, igaz?

4. hét. 
Vasárnap PPV, ezért Randy Ortonnak ellenfelet kell találnia rá. Ám miután bejön a ringbe megmondani, hogy ki is lesz az, a mondandóját félbeszakítja egy látszólag megvert John Cena, aki közli, hogy Triple H "lesérítette" a múlt adás előtt, és az irodájába zárta. Ezt elsőre Randy nem akarja elhinni, de Cena felvételeket mutat a Titantronon (nagy kijelző a bejárati lámpánál), amin látszik, hogy Triple H volt az, aki bántalmazta őt. Emellett Cena felmutat egy fogadószelvényt is, melyet Triple H irodájában talált, miszerint, ha Randy Orton nem lesz bajnok a következő PPV végén, akkor egy vagyont kell fizetnie a fogadóirodának. Cena közli, hogy ő a bajnok (ami sajnos már nem igaz), tehát ő fog meccselni a következő PPV-n. Triple H jön ki erre immáron kopaszon, mert annyira fukar, hogy még a haját is eladta, aki közli, hogy oké, de ha Cena veszt, ki lesz rúgva!

1. PPV
A Cena VS Orton meccs zárja a gálát, akik 20 percen át tisztán birkóznak, ám ekkor megjön Triple H, aki átveszi a bírótól a meccs irányítását. Perckeig tiszta meccset láthatunk, ám HHH (Triple H másik neve, a továbbiakban HHH, Trips is) hirtelen lefekszik a földre, mikor Cena dominálja a meccset, és nem számolja le a 3-at, ami ugye a wrestlingben a pin/tus jele. John Cena felkapja Triple H-et, amire bejön JBL és Daniel Bryan, és bár nincs diszkvalifikáció, elszabadul a botrány, és a mérkőzés eredménye No Contest (Nincs győztes) lesz, azaz Randy marad a bajnok, de Cena sem vesztett, tehát nem kell elhagynia a céget.

5. hét. 
Triple H jön ki, aki közli, hogy az ügyük innentől presztízskérdés, és a következő PPV-n John Cena HHH ellen fog menni. Ha Cena nem győz, el kell hagynia a szervezetet, viszont ha nyer, mehet Orton ellen a bajnoki övért a következő PPV-n. Cena nincs döntési helyzetben, el kell fogadnia az ajánlatot.

6. hét.
A bajnoki cím Ortonnál van, ám ő a követkő PPV-n Daniel Bryannel fog megküzdeni, a szintén face emberrel. Triple H és John Cena között bunyó tör ki, az arénából is kimennek. Cena dominál, azonban egy ismeretlen kocsi megindul, és elüti a volt bajnokot, de az állapota nem komoly. Triple H elfut.

7. hét.
Az indulatok egyre forrnak, hiszen nem sikerült kideríteni, hogy ki akarta elütni Cenát. Viszont Triple H inkább saját magára figyel, egész héten edzett, és Randynek is segített. Közben egyébként Daniel Bryan leönti festékkel Orton vadonatúj kocsiját, ami NEM úgy néz ki, mint az az autó amelyik Cenát ütötte majdnem el. Orton erre szétveri a kommentátori asztalon lévő dolgokat, majd ünnepelteti magát a fújóló közönséggel. Az adás végén kiderül, hogy JBL volt bűnös a gyilkossági kísérletben.

8. hét. Cena a 2. PPV előtt példát statuál, és kihívja még ma estére JBL-t egy meccsre, amit az ellenfél el is fogad. Megtörténik a Bryan VS Orton szerződésének az aláírása, ahol Orton letámadja Bryant. Cena az est main eventjében legyőzi JBL-t, ám után HHH támadja le őt egy székkel, majd ad egy pedigree-t a kommentátor asztalra.

2. PPV
Egyfelől Randy Orton legyőzte Daniel Bryant, mikor a bírót véletlenül kiütötték, és Orton illegálisan székkel támadt Bryanre. Jött a finisher, és Orton győzött, miután a mérkőzésvezető még félkómában leütötte a 3-at.

A másik meccs a Triple H VS John Cena volt, ahol Cenának egy hosszú-hosszú küzdelemben sikerült felülkerekednie a főnökön, bár csak egy hajszállal.

9. hét. 
Triple H kijön, és mindenki nagy meglepetésére Randy Ortonnak ad egy pedigree-t, majd közli, hogy a következő PPV lesz a sztorizárás, és ott minden eldől. Elveszi az övet Randy Ortontól, majd közli, hogy ő az új bajnok, és "leszarja", hogy ki mit gondol. Cenával kapcsolatban annyit mond, hogy más munkahelyen már rég kirúgták volna, hogyha a főnökkel szembe mert volna szállni.

10. hét.
Randy Orton dühösen faggatja Triple H-et, hogy mi van, hogy van a helyzettel kapcsolatban, ám  Trips lerázza Ortont, és közli, hogyha nem segít neki a 3. PPV-n, akkor ő is ki lesz rúgva. Erre Cena is bejön, aki kiosztja Triple H-et, és elmondja neki, hogy a közönség utálja őt. HHH erre csak annyit mond, hogy bárcsak ütötte volna el JBL az autóval Cenát, amire a 2-vel ezelőtti bajnok ideges lesz, és ad egy AA-t Triple H-nek.

11. hét. 
Rendőrök kísérik be Cenát a ringbe, aki elmondja, hogy beperelte Triple H-et, amiért megverte a színfalak mögött. Triple H erre bejön a frusztrált Randy Orton kíséretében, azonban a rendőrök nem engedik a PPV-ig egymáshoz közelebb őket.

12. hét. 
Megtörténik a szerződésaláírás, ám Triple H nem bírja ki, Cenára támad, a rendőrsereg akcióba lép, alig lehet őket szétszedni őket egymásról, Randy Orton csak az eseményeket nézi szomorúan, mert tudja, hogy átverték. Micsoda sztori, most pedig jöjjön a mindent eldöntő kérdés, ki távozik a 3. PPV-ról bajnokként, Triple H vagy John Cena?

3. PPV.
Nana, álljunk csak meg egy szóra! Felizgattad magad igaz? Érdekel, hogy ki lesz a győztes? Hogy Triple H győzni tud-e egy hatalmas csalással? Hogy Cena győz-e az igazságosság nevében? És hogy Randy Orton megbosszulja-e Triple H-et, vagy segít neki az adáson? Kiváltott ez az egész belőled gondolatokat, érzelmeket? Nos, ha mindezekre a válasz igen, akkor szerintem megérted, mi a wrestling igazi lényege. :)
Nos, az előbbiekben megpróbáltam kissé különc módon elmagyarázni a nem-wrestling rajongóknak azt, hogy mi a jó ebben a bizniszben igazán. Nem a meccsek, nem a brutalitás, nem a hardcore és nem is a heti adások tűzijátékai, hanem az érzelemkiváltás. Köszönöm, hogy ebben a rendhagyó témában velem tartottatok, sziasztok!

Megjegyzések