A listák felrakásától az oldalra általában ódzkodni szoktam, hiszen ezek az összegyűjtések többnyire személyesek, és saját ízléseken alapulnak. Amíg például a foci esetében lehet kreálni rengeteg-rengeteg toplistát, vagy ahogy a száguldó cirkusz világában is lehet tömött sorokba foglalni statisztikákat, addig a professzionális pankráció esetében ez az egész dolog más. Mintha színházi darabokat kéne összehasonlítani egymással, vagy mintha horror típusú és humoros típusú filmeket kéne szembeállítani, a wrestlingben is ez egy nagyon összetett feladat. Nyilván ha szakmai szemmel nézzük a dolgokat egy bizonyos kritériumvonal mentén, akkor meg lehet különböztetni 2 PPV-t, de a stílusirányzat összetettsége miatt ez egy nagyon nehéz feladat. A következőkben összegyűjtöttem olyan adásokat, amik messzemenőkig jók voltak, és még valami pluszt is hoztak. A rangsorból kihagytam a Wrestlemania PPV-ket, hiszen azok megint csak más kategóriát alkotnak, mint a sima, rendes, hagyományos gálák, amik olykor néha nem voltak se simák, se rendesek, se hagyományosak. Kezdjük is az utazást a wrestlingvilág legjobb PPV-inak feltérképezése felé a WWE berkein belül, amelyek nem Wreslemania voltak!10. Summerslam 1992

Az angliai Wembley stadion adott otthont 1992-ben a nyár legnagyobb eseményének. Nem is kérdés, hogy emlékezetes maradt. Az óceán másik végén ugyanis 80.000 ember gyűlt össze, hogy láthassa élőben a gálát. Nem is csoda, hiszen ezen a PPV-n talán az év 2 legnagyobb gigameccse kapott helyet, az egyikben pedig a brit közönség is érintett volt. A PPV-n The Ultimeat Warrior mehetett a világbajnoki címért Macho Man ellen, akivel huszonnyolc percen keresztül birkóztak, ám a gála main eventje mégsem ez volt. Az Intercontinental bajnok Bret Hart védte meg az övét az est főeseményén British Bulldog ellen. A helyi közönség természetesen a hazai szupersztárnak szurkolt, és csaknem fél óra után a britnek sikerült felülkerekednie a kanadain: Bulldog IC bajnok lett azon alkalomkor, amikor a WWE történelmében az IC bajnoki cím utoljára main eventelt PPV-t.
9. St. Valentine's Day Massacre: In Your House

Ritka választás, ámbár annál extrémebb PPV. A rajongók eléggé alul értékelik, pedig ez volt az utolsó In Your House, persze az idei NXT-n kívül. Az út a Wrestlemania felé tartott, az esten ennek tudatában zajlottak a mérkőzések. Ezen a gálán történt a híres Missisipi folyóban történő pinnelés Al Snow és Hardcore Holly között, és Kane/Chyna tag teamje is összecsapott Triple H és X-Pac ellen, és csodák csodájára még nyertek is. Ám az este 2 legnagyobb meccse még hátravolt. Az egyik The Rock és Mankind között zajlott le, ahol is lezárták a mára már ikonikussá vált meccssorozatukat, mégpedig egy szintén fordulatos Last Man Standing meccsben. A mérkőzés végén a bajnok, The Rock és Mankind is kiütötték egymást, és double cooutout-tal végül The Rock indulhatott bajnokként az álmok színpadára. A főmeccsben Mr. McMahon és Stone Cold csapott össze a kihívői jogokért, Vince Rumble győztesként védte meg, azaz csak védte volna meg ezt a jogot a texasi csörgőkígyó ellen. Az esten debütált Big Show is, aki véletlenül keresztüldobta Austint a ketrecen, így ő indulhatott Rockkal szemben a Mánián. Alul értékelt, ámbár nagyon fordulatosabb PPV.
8. Summerslam 2012
A legfiatalabb PPV a listán, és ez sok mindent elmond. A Summerslam 2012-ben számos jó mérkőzést tartogatott, ám az est main eventje érdekelte talán a legtöbb nézőt. A Wrestlemania 28 után visszatérő Brock Lesnar egy feudot nyitó mérkőzésen csapott össze Triple H-dzsel. Az eredmény pedig kaotikus lett. Egy igazán fordulatos mérkőzésen Trips tudta hárítani a fenevad támadásait, ám Brock Lesnar a meccs végén lekopogtatta ellenfelét, és véget vetett az összecsapásnak. Az eseményt, mármint a Summerslamet egyébként ekkor talán az utóbbi éveknél nagyobbra tartották, még élő zene is volt a shown.
Elsőre érdekes választás lehet, de márcsak a kártyája alapján is illik a listára ez a PPV. Az este main eventje egyébként nem a fantasztikusan felépített (, s 3 saját magát elimináló emberrel összerakott) Royal Rumble mérkőzés volt, hanem a Shawn Michaels VS Sycho Sid viszály utolsó meccse, amelynek története egészen tavalyig nyúlik vissza. A gálán szerepet kapott egy Vader VS Taker meccs is. Vader legjobb formáját hozta ki magából, és a Deadmen is így tett. Egyébként ők a meccsük után is folytatták a viszályukat, megjelentek a Rumble meccsben és együtt is estek ki. Hamár a meccs: Az egész konstrukció Stone Cold és Bret Hart viszálykodására volt kihegyezve, amit nagyon jól előadtak. A main event pedig egy igazi örömünnepléssel zárult, mikor HBK visszanyerte az övét egy csaknem 14 perces meccsen Sidtől. Azt, hogy utána a sérülése, amiért visszaadta az övet, valós volt-e, avagy sem, azt most ne firtassuk. (Bár rossznyelvek szerint csak nem akarta a Bret elleni visszavágót a Wrestlemania 13-on, ezért adta le az öveit.)
Sokáig gondolkoztam, és arra jutottam, hogy talán ez volt minden idők legjobb WWE/WWF PPV-ja, ami nem Wrestlemania. A 2001-es Royal Rumble olyan mérkőzéseket adott ki magából, mint a Chris Benoit és Chris Jericho létrameccs, amely meccsen a 18 perc úgy telik le, mintha csak 5 lenne... A WWF bajnoki címmérkőzés Kurt Angle és Triple H között, ahol egy fantasztikus küzdelemben, beavatkozással, de Kurt Angle megnyerte a mérkőzést. Az est további részében pedig Stone Cold, az előbbi meccsbe közbezavaró fél és Triple H többször is összebunyóztak, ami egyenes út volt a No Way Outos meccsükhöz. És mivel Wrestlemania-szezon: Az est main eventje a Royal Rumble mérkőzés volt, ami minden idők talán legjobb mérkőzését hozta, tele hardcore-ral, technikával és ami ennél is fontosabb, izgalommal. Kane fantasztikus teljesítménnyel 11 embert ejtett ki a meccsből, ami hosszú ideig rekordnak számított. Austint a meccs bevonulásánál Trips verte szét, The Rockot meg Big Show húzta ki az összecsapás közben az alsó kötél aatt, majd jött egy chokeslam az asztalra. A top 3-ba Austin, Rock és Kane kerültek. Utóbbi eliminálta a Brahma Bullt, ám a texasi csörgőkígyó széktámadásait nem sikerült kivédenie. Austin rekordot döntött, ugyanis megnyerte a Royal Rumble mérkőzést harmadjára is, így mehetett (papíron) az övért Kurt Angle-el a Wrestlemanián.
7. King Of The Ring 1998
A gála, amely minden idők talán legfurcsább meccsét produkálta, és amelyen nem a King Of The Ring, hanem inkább a főmeccs, és a még annál sokkal érdekesebb Hell In A Cell meccs maradt a legemlékezetesebb, 1998 június huszonnyolcadikán került megrendezésre. A King Of The Ringet ebben az évben Ken Shamrock nyerte, akit a WWE a közeljövő nagy sztárjává próbált tenni, több kevesebb sikerrel. A main event talán a professzionális pankráció évszázados történelmének legfurcsább övváltását eredményezte: Kane, akinek nem látszott ki semmije a maszkja és a ruházata alól egy First Blood Meccset nyert Stone Cold ellen, ezzel egyetlen napig WWE bajnok lehetett. Egyébként Kane, ha nem nyert volna, fel kellett volna gyújtania magát a stipuláció szerint. Őrület! Ám mégiscsak a Taker VS Mankind ketrecharc maradt meg mindenkinek az eseményről. Jim Ross szavaival élve ez volt a "legistentelenebb" meccs a pankráció történelmében. Volt ketrecről lelökés, cellán keresztüli chokeslam, rajzszög, székütés, egy szóval minden. Aki még nem látta a küzdelmet, azonnal nézze meg!
6. Extreme Rules 2012
Lehet, magam dicsérem sokat 2012-őt, de az Extreme Rules PPV-t nagyon jól sikerült eltalálnia a WWE-nek. A kártyán olyan mérkőzések kaptak helyett, mint a Kane VS Orton, Bryan VS Sheamus, és a Punk VS Jericho visszavágó, és mindegyik mérkőzésen sikerült meghaladni azt a teljesítményt, amit az álmok színpadán nyújtottak. A main event pedig a visszatérő fenevad, Brock Lesnar, és a már ekkor is több mint tízszeres világbajnok, John Cena között zajlott. Az összecsapásban izgalomból nem volt hiány, és Brock Lesnar támadásait Cena csak nagyon nehezen tudta kivédeni. Mai napig hátborzongató kép, amikor Brock a ring mellett a nadrágjánál fogva felemeli Charles Robinson bírót és a ringbe hajítja. A mérkőzés végén Big Match John egy Attitude Adjustment mozdulatot osztott ki Lesnarnak az acéllépcsőre, majd megnyerte az összecsapást.
5. One Night Stand 2008
Az originál Extreme Rules PPV elődje volt ez, csak más néven. Ezen az adáson egyébként olyan sok normális, singles meccstípust nem érdemes keresni, úgyhogy csakúgy, mint a 2001-es Backlash, alig tartalmazott nem különleges meccstípust. A gálát egy fantasztikus street fight nyitotta Umagával és Jeff Hardyval, melynek végén Jeff egy teherautó tetejéről ugrotta a Swantont, aminek utána megnyerte az összecsapást. Aztán a kártya olyan meccseket tartalmazott, mint a JBL VS Cena, a Batista VS Shawn Michaels hordágyas meccs vagy éppen a Triple H VS Randy Orton Last Man Standing mérkőzés. Az est fénypontja az Edge VS Taker ladder match volt, amiben fantasztikus előadóktól fantasztikus spotokat láthattunk. A mérkőzést Edge nyerte, aminek következtében Takernek el kellett hagynia a céget, legalábbis egy időre...
4. Royal Rumble 1997
Elsőre érdekes választás lehet, de márcsak a kártyája alapján is illik a listára ez a PPV. Az este main eventje egyébként nem a fantasztikusan felépített (, s 3 saját magát elimináló emberrel összerakott) Royal Rumble mérkőzés volt, hanem a Shawn Michaels VS Sycho Sid viszály utolsó meccse, amelynek története egészen tavalyig nyúlik vissza. A gálán szerepet kapott egy Vader VS Taker meccs is. Vader legjobb formáját hozta ki magából, és a Deadmen is így tett. Egyébként ők a meccsük után is folytatták a viszályukat, megjelentek a Rumble meccsben és együtt is estek ki. Hamár a meccs: Az egész konstrukció Stone Cold és Bret Hart viszálykodására volt kihegyezve, amit nagyon jól előadtak. A main event pedig egy igazi örömünnepléssel zárult, mikor HBK visszanyerte az övét egy csaknem 14 perces meccsen Sidtől. Azt, hogy utána a sérülése, amiért visszaadta az övet, valós volt-e, avagy sem, azt most ne firtassuk. (Bár rossznyelvek szerint csak nem akarta a Bret elleni visszavágót a Wrestlemania 13-on, ezért adta le az öveit.)3. Money In The Bank 2011
A 2011-es "táskás esten" már a mid-cardban fantasztikus mérkőzések kaptak helyet. A 2 létrameccs, a SmackDown és a RAW briefcase-ért hozta a szokásos formát, rengeteg spottal. Itt történt meg az a bizonyos létratörő momentum is, amikor Sheamus beledobta Reyt a ladder-be. Az adáson olyan meccsek is helyet kaptak, mint a Show VS Henry, vagy a fél éven át feudoló Orton és Christian csatája. Egyébként az utóbbi küzdelemben ha Ortont diszkvalifikálják volna, Christian lett volna a világbajnok. Volnát egyébként nem is kell használni, ugyanis pont ez történt. Nade, ami talán az este legfontosabb mérkőzése volt: A CM Punk VS John Cena. A sztori szerint Punk szerződése az est végén lejárt, ám még volt egy John Cena elleni mérkőzése az estén, és naná, hogy a WWE bajnoki címért. Nem sokkal a Pipebomb után járunk, így a chicagoi közönség teljes mértékben az amúgy alapvetően heel Punk mellett állt ki. A meccs közel 45 perc volt, ám sokan azt mondják, hogy olyan, mintha csak 10 percet birkóztak volna. A vége pedig hátborzongató még mindig, kezdve John Laurinaitis berohanásával, Del Rio sikertelen beváltásán át egészen Punk közönségen keresztüli távozásáig. John Cena pedig, mivel vesztett, papíron ki lett rúgva.
2. Summerslam 2002
Kicsit gondolkodtam előzetesen, hogy a Survivor Seriest, avagy a nyár legnagyobb eseményét tegyem e fel a listára, hiszen mindkettő remek adás volt, ám a Survivor kevesebb érdekességet tartogatott, mint a Summerslam, csak az első Elimination Chamber és valamennyire a Show VS Brock maradt emlékezetes. A nyári esemény így talán 2002 legjobb PPV-ja volt. Ezen az estén olyan mérkőzések szerepeltek, mint például a Benoit VS RVD vagy az Edge VS Eddie Guerrero. A kártyán egyébként egy darab mérkőzés volt, ami nem 1-VS-1 szabályrendszerben zajlott. Az est 2 nagyobb mérkőzése egyfelől a main event, ahol Brock Lesnar elnyerte az övet The Rocktól, és így gyakorlatilag "megteremtetett" a következő évek megasztárja, másfelől meg a sérülésből, és elképesztően durva alkohol- és pirulafüggőségből visszatérő Shawn Michaels összecsapása az azóta már a DX-n túlnövő Triple H-dzsel. A két ember egy Unsanctioned Street Fight típusú mérkőzésen fél órát birkóztak, úgy, hogy ez volt HBK-nak az első meccse a 98-as hátsérülése óta. Ha az év meccse nem is volt, de talán az év visszatérése igen.
1. Royal Rumble 2001
Sokáig gondolkoztam, és arra jutottam, hogy talán ez volt minden idők legjobb WWE/WWF PPV-ja, ami nem Wrestlemania. A 2001-es Royal Rumble olyan mérkőzéseket adott ki magából, mint a Chris Benoit és Chris Jericho létrameccs, amely meccsen a 18 perc úgy telik le, mintha csak 5 lenne... A WWF bajnoki címmérkőzés Kurt Angle és Triple H között, ahol egy fantasztikus küzdelemben, beavatkozással, de Kurt Angle megnyerte a mérkőzést. Az est további részében pedig Stone Cold, az előbbi meccsbe közbezavaró fél és Triple H többször is összebunyóztak, ami egyenes út volt a No Way Outos meccsükhöz. És mivel Wrestlemania-szezon: Az est main eventje a Royal Rumble mérkőzés volt, ami minden idők talán legjobb mérkőzését hozta, tele hardcore-ral, technikával és ami ennél is fontosabb, izgalommal. Kane fantasztikus teljesítménnyel 11 embert ejtett ki a meccsből, ami hosszú ideig rekordnak számított. Austint a meccs bevonulásánál Trips verte szét, The Rockot meg Big Show húzta ki az összecsapás közben az alsó kötél aatt, majd jött egy chokeslam az asztalra. A top 3-ba Austin, Rock és Kane kerültek. Utóbbi eliminálta a Brahma Bullt, ám a texasi csörgőkígyó széktámadásait nem sikerült kivédenie. Austin rekordot döntött, ugyanis megnyerte a Royal Rumble mérkőzést harmadjára is, így mehetett (papíron) az övért Kurt Angle-el a Wrestlemanián.
Nektek melyik volt a kedvenc PPV-tok és miért volt a kedvencetek? Válaszaitokat írjátok meg Facebookon kommentben, vagy itt a weboldalon. Legközelebb is tartsatok velem, ugyanis akkor a Top 10 legjobb Wrestlemaniát fogom elhozni nektek. Legyen szép napotok, sziasztok!






Megjegyzések
Megjegyzés küldése